Rádbízom.
felelőséggel jár?
LUK-os munkatapasztalataim
Elég nehezen, de nyárra sikerült munkát találnom, némi segítséggel. LUK-os dolgozó lettem, pontosabban csak egy betanított munkás. A gyár kurva nagy, a szalag mellől egyáltalán nem látszik a gyár egyik vége sem.
A reggeli műszak 5,45-től tart 13,45-ig, kilenctől van 20 perc szünet. Meglehetősen korán kell kelni, ami még nem olyan vészes, mint robotolni. Csütörtökön 773 db tárcsát gyártottunk le, úgy hogy még állt is a szalag egy negyven percet. Az én dolgom az volt hogy 18 szegecset rakjak minden darab tárcsába. Hát eléggé idegölő és kurva unalmas, beszélgetni nincs lehetőseg, mert elég nagy a zaj és a legközelebb ember is elég messze van tőlem. De pénteken már király dolgom volt. Részletesebben: bal kezembe fogtam egy nehéz tárcsát, jobb kezemmel megragadtam egy agyat, ezt gyorsan felbasztam az munkaasztalra, arra rá három vékony lemez (ezekbe kell beleiilleszteni a 18 db szegecset), majd egy kicsi leszórító tárcsa, amibe három szegecs megy bele. Majd a következő kocsira még egy nehéz tárcsát kell felrakni, és ez nyolcórában. Amúgy ez a munka meglehetősen szórakoztatónak számít.
A KTM Racing számára készülnek ezek a cuccok, töménytelen mennyiségben, és ami a szörnyü az egészben: Akik ott dolgoznak sosem tudnak majd annyit összesporolni hogy egy KTM-et vegyenek. Mivel egy használható modell is 1 700 000 Ft körül mozog. Számoljunk egy kicsit, mivel itt három műszakban dolgoznak, reggel 500-, délután 541-, este 615 ft/óra bérért, (az adót ne számoljuk bele, az egyszerűség kedvéért, meg mert arra úgyis mindenki szarik), az átlag órabérük laza 552 Ft. Szóval ha egy alsó árkategóriás KTM-et szeretne vásárolni a kolléga, akkor elegendő mindössze 3080 órát dolgoznia, ami 'csak' 128 nap. Persze akkor ez ídő alatt semmi másra nem költhet. De a négyhónapos akciója után lesz egy fasza KTM-je.
500 Ft-os órabért kapunk, ami a levonások miatt egy napra kevesebb mint 4000 pénz. Ezt kurva gyorsan el lehet költeni: csak tankolj 10 litert egy Volvoba. Egyetlen dolog van ami kárpotolhat, az a vezetési élmény.
Jövő héten éjszakai műszak, durva lesz.
mondern társadalom.
Néha tényleg visszataszító milyen világban élünk. A társadalom minden tagja egyfolytában a pénzét költi, amiért szerintem a legnagyobb mértékben a reklámok felelősek. Vannak jó reklámok, amik szépek, vagy viccesek, netán még mondanivalójuk is van. De ez egy különösen undorító:
Miért kéne csak azért autót venni, mert kell? A másik ami még nem túl szép reklám amikor gyerekekkel reklámoznak. A gyerekek elég fogékonyak az ilyesmire és így kineveljük a fogyasztói társadalom következő generációját. Mondjuk egyes országokban már szabályozzák a gyerekeknek szóló reklámokat. Nálunk is kéne: le a Maggis omlósz csirke reklámmal, meg a hasonló balfasz hirdetésekkel!
Elég volt.
Kész. Vége. Meghaltam.
:)
bizony.
angolul? :O
'le Tour'
hol készülhetett ez a kép?

nem tudok aludni,
mert elolvastam a blogodat és azóta tele van a fejem mindenféle gondolattal. Most mégis mit kéne tennem? Csak fekszem, mocogok, de se hogy sem kényelmes. 'Boldogságpóz' szóba se jöhet.
Nem is tudom mi rosszat mondtam. Vagy mikor nem mondtam azt. Szerintem a szeretet nem ott kezdődik, hogy mondom vagy nem. Az ott van a mozdulataimban amit teszek és abban amit gondolok. És mondani sokkal könnyebb mint bármi más.
Éés most még az Aletta is ki van rám akadva, háát ennyire béne lennék hogy a két nőt akit szeretek elveszítek magam mellől? Úgy látszik velem van a baj. ááá!
Hajnali két óra lesz és én még mindig nem tudok aludni, ez remélem mindent elárul...
körforgás
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
- hol készülhetett ez a kép?
- (3) - Lanszií14 - 2010/03/22
- ismét.
- (2) - Miháj - 2010/01/27
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): beni